A holtak városa
Vér és homok. Ezért süvölt az egész lelátó. Körös-körbe az emberek megtébolyodva üvöltöznek a másik haláláért. Eltorzult formája ez a szórakozásnak. Emberek haláltusája. Ártatlanok lemészárlása. Állatkínzások.
Az aréna tárnáinak mélyén a harcos felkészül az ütközetre. Egy a jobb karját teljesen védő vértet húz fel. Taréjosan áll, megerősített bőrlemezekből. bal karjába hatalmas pajzsot vesz, mely az ő méretes termetét csupán részben fedi. Kezébe egy egykezes légionárius kardot kap. Vörösesszőke haját egy kendővel felkötözi, a többit lófarokba fogja. Hasára csak egy kicsit vastagabb övet teker, mely éppen pár karcolástól óvja testi épségét. Combjait láncsodrony óvja, lábszárán már ott virít a sípcsontvédő, melyből kis szegecsek állnak ki. Inkább csak dísz, mint harcra használható fegyver.
- Róma népe! – üvölt a szónok – a nagy Julius, az északi hordákkal folytatott háborúi során egy egész különleges harcost hozott nektek! A gallus ellenfele egy igazi északi barbár! A kelták elleni harcban esett foglyul! Caesar büszkén nyújtja át nektek: Samhaim-ot a keltát! – végszóra az ajtót mozgató láncok megfeszülnek, és a nehéz vasrács lassan, és nyüsszögve megemelkedik.
Csak most látszik gigászi termete. A tömeg tombol, mikor meglátja a hegyomlást, ahogy minden jel, vagy szólítás nélkül kitör az arénába, és egyenesen az ellenfelére veti magát egy macska ügyességével. Egy pillanat, és ellenfele a porban hörög szörnyű haláltusával, s a közönség rettenetesen felháborodott. A mérkőzés pofátlanul gyorsan véget ért. De a szervezők nem aggodalmaskodnak. Kürtszó jelzi, a következő ellenfelet. Két veles lép be diadalittasan a küzdőtérre. Ha ez még nem lenne elegendő, még két csapóajtó nyílik fel, nem messze Samhaim-tól. Két hatalmas oroszlán a római provinciák peremvidékeiről. A fenevadak egyből a keltára vetik magukat. Samhaim bukfenccel kerüli ki a csapást, majd guggolásból beledöfi az egyik oroszlánba kardját. A bestia még az ugrás lendületétől továbbsiklik, s a döfésből hatalmas tátongó vágás rajzolódik ki. A szavannák királya egy utolsót még bömböl, mielőtt kileheli, lelkét s össze nem rogy a porban. A másik oroszlánt nem hatja meg fajtársa sorsa s eszeveszett támadásba kezd a kelta ellen. Hatalmas pajzsával kivédi a szörnyeteg karomcsapásait, s már tervezi, hogyan törjön utat a félelmetes karmok, és fogak erdején keresztül, mikor hátulról ordítást hall. Az egyik veles hátulról támadja dárdáját felé szegezve. Samhaim csupán reflexből, tudtán kívül megpördül jobbra, s a dárda a szemből támadó állat fejében ér célba. Egy pillanatnyi tévesztés. Egy kis hiba. Ennyi is elég és a veles feje már a porban gurul, messze a testtől. Samhaim elfáradt. Rengeteg erejét vette a bestia támadása és a hirtelen mozdulatok is sok energiát őrölnek fel. Azonban pihenni nincs idő, a következő veles már szemtől szembe rohamoz s vadul döf minduntalan a kelta fejéhez közel. Elhajol, majd karddal csapja messzebb szemétől a halálos dárdát, de végül megunja s pajzsával megtartja a támadást majd félrevonva a fegyvert, felé hajítja a rövid kardot. A kard forogva végül a veles mellkasában áll meg. A lendülettől még kicsit fel is tépi azt. Az ellenfél holtan terül el a porban.
A közönség őrjöng! Végre elégedettek. Vérszomjuk kicsit enyhült.
Este Samhaim és a többi sorstársa együtt ülnek a ludus mosdójában, és a sok vért, és homokot tisztogatják fáradt testükről.
A lanista maga nyit be a helységbe négy őrrel a háta mögött. Egyszerű tógát hord, kék szegéllyel a szélén. Horgas orrát magasan hordva, színlelt mosollyal ábrázatán.
- Samhaim! Egy vagyonba voltál nekem! És kezdem úgy érezni, hogy kifizetődött! De még mindig van egy kis problémánk. Túl gyorsan ölsz! Ezen majd változtatni kell.
- Sajnálom dominus, de sürgetett az idő. – mondta szép lassan felkelve, s fejét lehajtva.
- Az idő? Hah! – kacagott beképzelten – egy magadfajta rabszolgát mire sürgeti az idő, míg az ura nem sürgeti? – nézett mélyen, s gonoszul a férfira.
- A halálod – nézett fel elmosolyodva, és gyűlölettel telt szemekkel Samhaim. A négy őr mögött már állt egy-egy rabszolga, akik sietve elkapták az őrök nyakát, és száját, hogy ne hívják fel az őrség figyelmét tervükre. Samhaim ráveti magát a vézna lanista-ra.
- Ezennel, felmondok. – mondta majd kitörte gazdája nyakát. A többi őr már halott, szép csöndben. Négy kard, de tízen vannak! A terv már erre is megvan! Daxos az ajtóhoz rohan, és az őröknek kiabál. Mikor azok ajtót nyitnak két kardos gladiátor ledöfi őket, és felkészülnek a következőre. A terv remekül bejön, már van elegendő fegyver, hogy mind megvédjék magukat az őröktől. Megindulnak a fegyverraktár felé mikor a kiképzőtiszt a doctore áll eléjük. Samhaim előre megy, és mélyen a szemébe néz.
- Megvannak?
- Mit gondoltál? Remélem, bejön a terved kelta, különben én, öllek meg! – mondta, majd átnyújtott neki egy köteg kulcsot.
- Tremés! Szabadítsd ki a többi testvért is. A fegyverraktárnál az őrök?
- A raktár nyitva áll. – válaszolt készségesen a doctore.
- A Kapuk? – kérdezett tovább akár egy tábornok.
- Elintéztem. Már oda van kötve két ló a rácsokhoz, csak a jelzésre várnak, és letépik a kapukat.
- Remek, az összes őr el lett intézve? – folytatta mindenre gondolva.
- Az őrök, és az urak halottak, a szolgák már csak minket várnak az udvaron.
- Akkor induljunk. – mondta, majd megindult a kijárat felé.
Kivételes rabszolgafelkelés ez. A legtöbbnél hangos jajveszékelés, sikoltozás, és őrjöngés a jellemző. Itt minden olyan csöndes, és gyilkos. A ludus-ban már csak a szolgák élnek, és már ők sem tartoznak senkihez. Csak Samhaim-hoz.
Csak hamar elérik a város falait. Modena az itáliai félsziget tetején terül el. Kis városka, nincs is nagyobb városőrség, és a mellett is néma csöndben elhaladnak a koszos sikátorokban. A ház minden rabszolgája benne volt a szökésben, vagy 40-50 fő. Elég komoly feladat ennyi embert kicsempészni egy ellenséges birodalomból. Elérik a városfalat. Már minden ki van készítve. Két római őr is segített nekik, ők vezették át a csapatot a városon, és készítették ki a köteleket a falakhoz. Vannak még a rómaiak közt rendes emberek, kik nem szívelik a szenvedést.
A várost elhagyták, de csak 2-3 km után mernek kicsit lassítani, és ujjongani.
Végre sikerült eltépni a rabigát!
Napok. Hetek. Hónapok. Rengeteg idő tellett el, még a rabszolga horda elérte az Alpok lábát. Innen jön a neheze. De utána már a megkönnyebbülés és szabadság!
Egy hegygerincen baktatnak épp végig mikor a doctore valami különöset vesz észre. Egy fekete folt éles, kopár hegycsúcsok által szegélyezve.
- Az! Nézzétek. Trimus! Neked jó a szemed. Az ott egy város? – intette oda a nyúlánk vékony férfit.
- Úgy fest doctore. De nem látszik zászló. Mit tegyünk? – fordult vissza a kiképzőhöz.
- Samhaim?
- Az asszonyok fáradtak. És mi is. Jól fog jönni egy kis pihenő. – válaszolta értelemszerűen. Szép lassan leereszkednek a gerincről, már a hegy lábánál látszik, hogy a hatalmas ormok között egy szűkös átjáró vezet a városka felé. Az egész hangulata meglehetősen nyomasztó. Mindenütt szürke, és komor sziklák, melyek gorombán merednek az ég felé átkozva az eget. A szél felerősödik a keskeny átjáróknál s mintha hangokat hozna. Értelmes szavakat nem lehet kivenni a bömbölésből, de meglehetősen félelmetes hatást kelt a környéknek. Egy hollóraj húz át a rabszolgák fölött. Vészjóslóan kárognak, acsarognak a széllel.
- Nem jó előjel. – jegyezte meg halkan Daxos. A város kapujánál járnak, ami inkább egy temető kapujára emlékeztet. Betekintve a városka kihalt. Minden romos, és az enyészeté. A menekültek kinyitják a kapukat, melyek nehézkesen, nyekeregve nyílanak.
A város üres, kopár és rémisztő. Ősi építészet, de emlékeztet a rómaiakéhoz. Meglehetősen sok elemben! Az oszlopok, a házak teteje. Csak minden sokkal romosabb, koszosabb, ijesztőbb. Mintha egy kísértetvárosban járnának. Az utcákon üresség kong, egy lélek szavát sem hallani a házak udvaráról.
- Mi ez a hely? – Kérdi ijedten az egyik gladiátor.
- Ez egy nekropolisz. – válaszolta halálos nyugalommal Tremés – körös körbe, ezek nem házak, sírboltok, kripták! Rengeteg halott szelleme jár e falak közt!
- Hát, ha ugyan halottak, nem fognak zavarni bennünket. Menjünk tovább. Éjszakára itt maradunk. – parancsolt Samhaim.
Haladva a városka központja felé egyre hátborzongatóbb lett a hely. Néhol a szél úgy játszott a falak közt, mintha valaki suttogna a sötétben. A falakon az ábrák különösek. Összefüggő történetet ábrázolnak. Csak képekben, de alatta a rómaihoz hasonló írás. Elérik a polisz központját ahol lélegzetelállító látvány fogadja őket. Egy hatalmas aréna, melyet csak oszlopok szegélyeznek, és kevéske ülőhellyel rendelkezik.
- Jupiterre, mi a fene ez? Egy nekropoliszban mit keres egy mini aréna? – tört ki doctore.
- Már egy ideje gyanakszom, de csak most lett biztos kik is építhették ezt a helyet. Etruszkok voltak.
- Kik? – kérdezett vissza egy arábiai rabszolga.
- Etruszkok. Még a rómaiak előtt uralták Itáliát. Aztán Róma leigázta, és sok mindent beolvasztottak tőlük. Így például a gladiátor játékokat is. Bár akkoriban még csak a holtak tiszteletére rendezték meg. De ez a város más. Itt minden összefügg, és a falakon történetek vannak.
- Remek. Már tudjuk mi is ez. Az aréna elég tágas. Ott kéne megszállnunk. – emelte fel a hangját Samhaim, hogy mindenki halja. Mindenki kopáran a földön tér nyugovóra a kicsi tábortűz mellett, amit a városkában található korhadt fákból gyújtottak. Samhaim és a doctore még őrködnek kicsit messzebb a többiektől, hogy beszédjükkel ne verjék fel őket.
- Mihez akarsz kezdeni, ha hazatérsz? Népedet leigázták. Otthonod nincs többé. – furkálódott a doctore.
- Alapítok egy klánt. És erősek leszünk! És leszámolunk Rómával. – nézett eltökélten a távolba.
- Hát van benned kurázsi-
- Tűnjetek innen! – szakította félbe egy félelmetes hörgő hang a mondatot. A két gladiátor felugrik helyéről és riadtan körbe tekintenek. Csak a néma éjszaka. A tábortűz pislákoló fényében néhány oszlop árnyéka táncol, de semmi egyéb.
- Ez meg mi volt kelta? – akadt ki a doctore.
- Nem tudom, de csitt. Bekerítettek. – mondta Samhaim halálos nyugalommal, majd mutatott az ujjával az egyik utca sötétje felé. A sötétben egy alak mozdul meg, majd egy vörösen izzó szempár is feléjük szegeződik.
- Tűnjetek innen! – szólt ismét a halál hangja.
- Mutasd magad! – kiáltotta el magát Samhaim, felkapva hatalmas kardját, melyet úgy csent meg a rómaiaktól – hadd lássam, ki vagy! – az alak megmozdult, és kilépett a fényre. A látvány iszonyatos, és félelmetes. Egy foszló csontváz dülöngélt, akár egy részeg matróz, kezében szekercével, fején harci sisakkal. Tetejét egykoron madártollak díszítették. Most azonban eltorzult, megtépázott kórók. Rozsdás, földette páncélja van, és dögszaga.
- Jupiter pöcsére! Mi a franc folyik itt?! – fakadt ki a doctore – élőhalottak?
- Azok. Ez egy nekropolisz. És valószínűleg csak ezért maradt meg ebben az állapotban. A rómaiak nem tudtak mit kezdeni velük. Ki kell jutnunk. Ha békében elmegyünk, életben hagytok bennünket? – csak a dermesztő csend. A szél is megáll, s mintha az idő is lelassult volna.
- Nem. – válaszolt kurtán. A sötétből megannyi morgó, hörgő hang terjed feléjük. Az utcák homályából vörösen izzó szempárok villannak fel, és közelednek.
- Mindenki felkelni! Csatára készülj! – üvöltötte el magát Samhaim, mire a többiek elkezdtek mozgolódni. Némelyek rögtön felpattannak, másokat jobban megviselt a szökés. Azonban a látvány mindenkibe életet vert. A riadalom hatására mindenki sikoltozni és jajveszékelni kezd. Majd elkezdődik a mészárlás. Élőholt sereg kígyózik ki az utcákról, és betör a rabszolgák közé. Kit hol érnek, levágnak! Samhaim, és a doctore nem hagyják annyiban. Nekirohannak az ellennek, és vadul kaszabolják a rothadó túlvilágiakat. Idővel néhány gladiátor is megállja a sarat, és kicsit magához tér álmából. Daxos-t bekerítik. Három rusnya teremtés egy kőtömbhöz szorítja. Jobbról lesújt az egyik rémség egy hatalmas csatabárddal, mit Daxos egy sebes bukfenccel kikerül, és leszúrja a szemközt levőt. Fáradozása azonban hiábavaló. Balról az élőhalott lecsapja a karját tőből, majd a bárdos véget vet a szenvedésének.
Az aréna homokja vérvörössé válik a sok levágott rabszolgától. A holtak bosszúja mindenkit utolér. Utolsónak még a doctore, és Samhaim állják a sarat, kik már egy romos épület tetejére húzódnak vissza a túlerő ellen. Az emelkedő viszonylagos fedezéket nyújt a túlerővel szemben. Nem tudják őket jól közrefogni. A kiképzésen új harcmodort tanultak, amely látványos, és szórakoztató. Ezt ebben a helyzetben eszük ágában sincs alkalmazni. Akár csak egy show elem az életükbe kerülne. Minden csapás, és védés a lehető legegyszerűbb a sebesség kedvéért. Nincs fölös energia, forgásokra, ugrásokra, vetődésekre!
Azonban a végzet mindenkit utolér. Nincs ezzel máshogy a doctore se. Gladiátor volt, de feljebb lépett, és kiképző, doctore lett. Most pedig egy nagyszerű harcos mellett esik össze. Harc közbe, esik el, akár egy gladiátor.
- Doctore! - Üvölt Samhaim az összecsukló férfit látva.
Agyában valami elpattan. Szemeire szürke köd terül el fátyolosan. A gondolatai elnémulnak, és érzékei kikristályosodnak. Izmai megfeszülnek.
Majd lecsap! Olyan dühvel, és erővel, amilyet legutóbb a római légiók ellen használt. A teljes düh eszeveszett őrjöngésével pusztítja a kriptaszökevényeket, olykor egyetlen suhintással kettőt, hármat szétszelve!
Próbálják bekeríteni, de mindhiába. Felugrik az egyik rémség pajzsáról elrugaszkodva egy oszlop tetejére, hogy csak egy kezével tartja magát az oszlop egy díszén. Egyetlen kézzel felrántja magát, majd felkészül rá, hogy immár csak kétlábnyi harctere maradt.
Az elsőket, kik felkapaszkodnak hozzá könnyedén levágta. Ám a démoni sereg sem ostoba. Lentről íjászok feszítik a húrokat, és egyenesen Samhaim-ra céloznak. Az első öt-hat nyilat, kardjával suhintja el maga elől, emberfeletti sebességgel. Ám a nyílzápor csak most kezdődik. Kettőt a hátába kap, míg további három a mellkasába áll meg. Megrogyik. Majd lezuhan. Ám az életének még nincs vége, és egy pillanatnyi sokk után, de feláll! Még mindig hajtja a mélyről törő gyűlölete, és dühe. Meg persze az élni akarása. S a végére már csak az akaratereje mozgatja karjait. Persze teste már legyengült. Túl sok lenne ez már egy embernek. Mozgása lassul, és gyakran hibázik. Sokat kell védekeznie. Majd bekerítik. Egy rémség a lábát vágja el, egy másik a karjait veszi. Ízekre bontják, még mielőtt levágnák fejét, hogy megfizessen arcátlanságáért, hogy ily, sokáig mert élni a holtak városában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése