Addig is van még novella, meg íródik is folyamatosan, csak a kritikusom bírja erővel!
Egymás közt
- Fiam! Te vén csavargó! Végre itt vagy gyere, ülj le, mit kérsz? – Don Frego, a keleti part nagyhatalmú maffiózó feje. Nem keresztapa, annyira nem befolyásos, de van hatalma.
- Frego papa! – mégis csak kell tartanom a formalitásokat, így a kézfogás és a baráti puszi elengedhetetlen. – csak egy kis időre vagyok a környéken, egy munkám van erre.
- Fiam! Téged mindig szívesen látlak! Apád a legjobb emberem volt, Isten nyugosztalja. Nagyon jó volt vele dolgozni. Kíméletlen volt, hűséges, és engedelmes. De! Nem volt ostoba! Sokszor megkérdőjelezte a parancsaimat, de mindig csak az ostobákat.
- Igen, apám nagyszerű ember volt. ő intézte azt az üzletet a koreaiakkal. – közbe a kezembe kapom az étlapot is. Tipikus olasz vendéglő, pizza, spagetti, milanói, meg mindenféle vacak. Azt hiszem egy spagetti most jól fog esni… fagyi kehellyel. Meg valami sör. Áh, van a kedvencemből: Birra Moretti! Ennél alig van jobb…
- Na? Tudtál választani? Pepe! – kiáltott a szakácsnak. Ez a hely az övé. A szakács neki főz, a pincérek az ő parancsait lesik. Ha minden igaz a vendégek kétharmada is az ő embere, és nem csak ez a négy gorilla, akik itt szobroznak az asztal körül. Hiába, ha az embernek nagy lesz a hatalma, sok ellensége is lesz egyben. Ettől pedig akaratlanul is – akármilyen keménylegény – paranoiás lesz. Akkor mire jó a hatalom? Csak félelemben élni… én ezt nem vállalnám, de nem is az én dolgom.
- Kérek egy mucho belle spagettit, egy dolce vita kelyhet, és egy üveg Birra Moretti-t!
- Remek választás! Nekem egy kis őzgerincet petrezselymes krumplival. És valami sütit. Nem bírja a tömésem a hideget. – konyult le a szája.
- Hogy tetszik lenni Frego papa? A család jól van? – kedveskedek, mégis csak olyan szívéjes.
- Hát köszönik, jól vannak. Csak a fiú. – komor lett – nem nagyon akarja átvenni az üzletet.
- Mit csinálna inkább?
- Festene. – mondta keserűen.
- De legalább tehetséges?
- Tudod fiam, az a legrosszabb, hogy nagyon is tehetséges! Ezt is az anyjától kellett, hogy örökölje. Nekem nincsenek ilyen tulajdonságaim.
- Maga másban tehetséges. – nyugtattam kicsit – és a lány?
- Ő meg serdül. Már kezdenek dongani körötte az udvarlók.
- Ha-ha! No, fene! Mikor utoljára láttam még babázott egy rácsos ágyban! Hány éves?
- 15. – mosolygott büszkén. Azért akármit el lehetett mondani Don Frego-ról, de hogy nem szerette a családját, azt soha!
- És te fiam, mi van veled? Dolgozol-e?
- Van munkám, szerencsére egészséges is vagyok.
- Aztán a szerelemmel, hogy állsz?
- Az veszélyes dolog Frego papa. – mosolyogtam viszont a kaján vigyorra.
- Ugyan! Egy háború. Lövöldözés. Ökölharc. Ezek veszélyesek. De a szerelem az csodálatos. Azért megéri szenvedni!
- Számomra úgy tűnik, hogy időpocsékolás.
- Fiam. A boldogság sose időpocsékolás. – kihozták az ételt, pont időben mielőtt még túl személyes lenne a beszélgetés. A spagetti meglehetősen finom, és a fagylalt nagyszerűen leoltotta az ízét. Már a sörömet iszogatom, mikor ő is rendel egyet.
- Azt mondtad a munkát hozott a városba. És kaptam én fülest, hogy a szakmában maradtál. De nem az apád nyomdokait követted. Inkább a testvéredét.
- Róla nem akarok beszélni – és tényleg. Ha az ember a saját tulajdon testvérét kénytelen megölni, hogy éljen, valahogy elmegy a kedve attól, hogy témává tegye.
- Jólvan, nem akartam áskálódni. Aztán. Kit kell eltenned láb alól? – hoppá! Ez meglepett. Tényleg jól informált az öreg, nem csalódtam benne. A lábam mellett pihent eddig az aktatáskám. Abban van a megbízómtól az akta, amelyben a célszemély adatai és fényképei vannak. Minden, ami fontos ilyenkor. Hol, mikor, mennyi időre, és hogy mennyien őrzik. Kiveszem az aktát, kinyitom, és leteszem elé. A reakció pontosan az, amire számítottam. Döbbent ábrázat, köpni-nyelni nem tud. Mondjuk én is így reagálnék, ha elém dobnák a saját kivégzési parancsomat. Majd elmosolyodik. Ez összezavart.
- Hát így állunk! Emlékszem, mikor megszülettél elmentem hozzátok. Csak én egyedül. Angello, Pito, Zahared, Obit! Menjetek, ki kérlek. – ez a lépés meglepett. Tényleg nem tudtam mit kezdjek már magammal.
- R- rágyújthatok? – kérdeztem idegesen. Ilyen ideges még egy melóm előtt sem voltam, pedig volt már nem egy sokkal rizikósabb is.
- Persze. Csak nyugodtan, és én egy utolsóra?
- Az ön étterme. – hihetetlen!
- Elmentem hozzátok – folytatta, miközben eloltotta a gyufát – és az apád már messziről integetett nekem. Annyira büszke volt. Úgy örült neked. Olyan büszke volt rád! Aztán a kezembe vettelek – mutatta – ilyen kis pöttöm voltál, hogy még a szellő is elfújt volna! Most meg lám, te fújod a szelet! – kacagott.
- Összezavar Frego papa. – böktem ki végül, mert már nagyon nyomta a lelkem.
- Aztán leültünk beszélni apáddal. Egy üveg Birra Moretti mellé. Apád azt mondta, hogy nem akar neked is olyan életet, mint amilyen az övé. Se neked, se August-nak. Tudod, apádat a szegénység vitte az alvilágba. De neked lett volna választásod. Te tanulhattál volna! Orvos, ügyvéd, tanár lehettél volna, és gondtalanul élhetnéd az életed, egy csodás családdal. És e miatt én vagyok a hibás. Nem akartam, hogy apád ennyire megszabja, mi legyen. Így sajnos közbe kellett lépnem. Ezt az óta megbántam. Ugye anyádat egy bérgyilkos ölte meg, mondván, hogy apádat kereste.
- Mire akar kilyukadni? – sejtettem már, és csak azért imádkoztam, hogy ne azt mondja, amire én is gondoltam.
- A bérgyilkosnak anyádat kellett megölni. Úgy, hogy a testvéred a szemtanúja legyen, és hogy a bűn útjára lépjen. Tudtam, hogy az már téged is magával fog rántani, és lám! Igazam lett. – teljesen összetörtem. A pillanat hevében még levegőt sem bírtam venni a fájdalomtól. Minden szenvedés, és kín. A családom. A testvérem, az anyám! E miatt az ember miatt pusztult el?!
- Csak annyit szerettem volna, ha tudnád az igazat. Mert kedvellek téged fiam. És megérdemled az igazságot. Mint ahogy az igazságosztást is. Ami most a kezedben van. Úgyhogy – mondta elnyomva a szivart – készen állok.
- Frego papa. Köszönöm. – mondtam, majd a felálltam, és a fejéhez nyomtam a 9mm-est – így már nem csak munka, hanem elégtétel.
- Legyen szerencsés életed, és találd meg a boldogságot, amit én elloptam – ezek voltak az utolsó szavai. Az ujjam meghúzta a ravaszt. Sok embert öltem meg előtte, de ekkor éreztem a legjobban az összhangot köztem és a fegyverem között. Éreztem, ahogy lök egyet, éreztem a puskaport, és hallottam a fülsüketítő zaját. Éreztem, ahogy a meleg vére az arcomra fröccsent, és éreztem a földön, ahogy ledobbant rá holtan. Itt még nincs vége, a négy gorilla még kinn van, de már nem sokáig. Hát megfordulok és tüzelek. Egy, megvan. Kettő, váll, és most a feje! A harmadik, most már lőnek, észbe kaptak, hát én is célzok. Ellövöm a szemüvegét. Középen… a negyediket torkon lövöm. Kényelmesen összecsomagolom az aktatáskámat, elteszem a 9mm-est, kicsit letörlöm szalvétával az arcomat, majd kiveszek két pénzérmét a tárcámból, és Frego papa szemeire teszem. Annyit még megérdemel ő is, hogy a túlvilágra jusson. Majd kisétálok, mintha mi se történt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése