Máris odavész a szabadság, és az önállóság illúziója, és kitér az ember a hitéből.
Ám ez is csupán hit, és nézőpont kérdése...
Vadásztársaság
Hűvös decemberi este dideregteti Enniscorthy városát. Az utcán a lámpások felgyúlnak, s mindenki siet hazafele a hosszú munkanap után. Az egész város zsong ilyenkor, akár egy izgatott méhraj, hisz vége a hétnek, mehetnek haza.
Fredd Finchley is nagy léptekkel siet az állomásra, szeretne nyolcra hazaérni kis agglegény lakásába. Megetetni Rottit, az 5 hónapos angol dogját, és elnyúlni a díványon egy hideg sör, és egy jó szivar társaságában a tv előtt.
Fredd amúgy Ferns-ben él, ami Enniscorthy-tól kb. 20-30 mérföldre terül el. Vonattal a legkényelmesebb az út, és valljuk be, van a vonatok egyenletes zakatolásában valami megnyugtató, valami kellemes, ami vonzza az utazót, hogy új, ismeretlen tájakra induljon.
A vonat 7:20-kor ér be a pályaudvarra, 7:50-re már Ferns-ben is van.
Fredd csöndesen strázsál az addigra már néma állomáson. A legtöbb járat már elindult 7-kor, és negyedkor. Csak pár kósza masiniszta, és karbantartó bolyong a kihalt peronon. Egyszer csak a sötétből, sípolva, zakatolva feltűnik egy lokomotív. Minden dolgozó ledöbben, még Fredd is felpillant mély gondolatai közül az érdekes jelenség hallatán. Csodás vasparipa vágtat be a peronra, és az egyik vagon ajtaja éppen Fredd-el szemben áll meg.
A masiniszta kiengedi a fölös gőzt, és misztikus füstfelhőbe burkolja az időutazó monstrumot. A füstben hallatszik, hogy nyílik az ajtó, majd egy fémes koppanás, és két tompább koccan a macskakövön. A gőz oszlik, és egy fekete alak rajzolódik ki a ködből. Magas, robosszus alkat. Ahogy a levegő kicsit tisztul, körülötte látszik, hogy egy magas, izmos férfi, egy aktatáskával, és sétapálcával. Fején sötétszürke kalap, hátán hasonló színű viharkabát. Komoran körbenéz, majd a dolgára indul, lassan cammogva.
Fredd nem igen tudja mire vélni a dolgát, de nincs is ideje, hisz a vonatja épp most állt fel, és már int a kalauz, a beszálláshoz.
Nyolc órára már sikeresen haza is ér, és minden tervét megvalósít. Megeteti Rottit majd, úgy ahogy van alsógatyában, és trikóban a díványon egy üveg sörrel a kezében nézi a híradót. Kész idill, ahogy a munkásember megfáradva, heverészéssel tölti estéit. Erőt gyűjtve a következő nap megpróbáltatásaira.
Vagyis csak szeretné. Éppen elkényelmesedne, mikor valaki dörömböl az ajtón. Három hangos, és határozott koppantás, kicsit félelmetes fenn hanggal.
Rotti izgatott lesz, nyüsszög, de legyűri félelmét, és elkezd csaholni.
- Csitt! – parancsol rá Fredd – ki a franc az ilyenkor? Mindjárt!
Gyorsan köntösért rohan, majd az ajtóhoz. Rotti pedig csak köröz. Idegesen, és aggódón. Rosszat érez, határozottan.
Fredd az ajtót kinyitva teljesen ledöbben. Ugyanaz a hatalmas férfi, akivel a pályaudvaron találkozott. Épp oly tekintélyes tartással, és komor tekintettel figyel a férfira, mint az állomáson.
- Igen? – kérdezett előre Fredd.
- Ön Fredd Finchley? – kérdezett vissza mély dörmögő hangján.
- Igen, mit szeretne – kérdezte nagyot nyelve.
- Ön dolgozik az Irish Mysteri ügyosztályon?
- Igen, de csak takarító vagyok. Semmilyen információról nem tudok, ha ilyesmi érdekelné. Az ismerőseim is folyton ezzel ugratnak, hogy kémkedjek már ki valami UFO-s dolgot nekik, aztán híresek leszünk. De én csak pár helységet takarítok.
- Kérem. Félreért. Tudom jól mi a dolga. Nem is a munkája érdekelne. Még csak titkos információk sem. Csupán pár kérdést tennék fel önnek. Szabad?
- Öm, persze – hebegett zavartan.
Bebújt a hozzá képpest parányi ajtón. Egyszerű középosztálybeli disznóól fogadta. Rotti ekkor már fülét lehajtva az idegen felé közeledett, lassú csoszogó, kúszó mozdulatokkal.
- Szabad? – fordult Fredd felé.
- Hát, ha engedi, én nem állok útjába. – azzal kiviharzott a konyhába.
A csöpp kutya eltűnik a hatalmas kezek alatt, míg simogatja a férfi. Majd felegyenesedik, és vigyázva megáll a konyhaajtóval szembe.
- Kér esetleg valamit? Van öm… teám, kávém… bár azt inkább nem reklámozom, meg… sört esetleg elfogad?
- Egy üveggel, ha lehetne! – hangzott kicsit örömtelien a válasz.
- Rendben, tessék. És, miről lenne szó? Kérem, foglaljon helyet – mutatott a fotelre, amely a dívánnyal szembe állt.
- Mr. Finchley, hallott ön a Milltown-i mészárosról?
- Igen, hallottam a hírekben. Megölt 12 gyermeket, és egy rendőrt, még az ősszel. De miért kérdi?
- Tudja, hogy a róla készült aktákat hol tárolják?
- Na! Helyben vagyunk. Ezt már tisztáztam kedves: - utalt végre a nevére.
- Oh, igaz is! Milyen udvariatlan vagyok, a nevem Periklész.
- Öm… mint az… - nézett kigúvadt szemekkel.
- Igen, mint az ókori görög hadvezér, és politikus, és egyéb uraság.
- Értem kedves Egyéb Uraság, – gúnyolódott kicsit – és miért tesz fel nekem ezzel kapcsolatba kérdéseket?
- Mert maga segíthet megtalálni a tettest.
- És mégis, hogyan? Semmit sem tudok. Még csak jó nyomozói képességeim sincsenek.
- Ez nem igaz, és ezt ön is tudja. – emelte fel a barna aktatáskáját lába közül, és feltette óvatosan az asztalra. Kinyitotta a zárat, és elővett egy borítékot. A boríték egy régi pecséttel, és viasszal volt lezárva. A pecséten egy bagoly volt, a szájában egy kígyót tartva.
- Ez mi? – kíváncsiskodott, míg elvette a levelet. A levél neki van címezve.
- Gratulálok. Ön meghívást nyert szervezetünkbe. – mondta, s lassan felkelt.
- Milyen szervezet? Ez valami kormányügynökség, mint Amerikában?
- Nem kérem, ez kicsit kisebb, és titkosabb annál. Fogalmazzunk úgy, hogy egy vadásztársaság.
- És mire vadászik, ez a vadásztársaság? – kérdezett szemöldökét felhúzva.
- Nos, látja Mr. Finchley. Ez a legjobb kérdése ma este. – Mondta mosolyogva, majd teljesen eltűnt, akár egy kísértet.
Fredd megdörzsölte szemét, mert nem hitt a látványnak. Rotti beletörődve feküdt a szőnyegen.
Körbenézett a szobába, kifutott a ház elé is, de sehol senki. Visszafordulva az ajtóból meglátja az asztalon a borítékot. Kezébe veszi, méregeti.
Leül a fotelbe, melyben az imént még vendége ült. A borítékot a kezében tartva, csak bámult maga elé a semmibe. Csak Rotti érintésére ébredt fel merengéséből. A kutya már nyüszített, és orrával böködte gazdáját.
Fredd magához térve megcirógatta kedvesen a kutyát, és kinyitotta a levelet. A borítékból gesztenye illat áramlott orra felé, és egy percre elvarázsolta a férfit. Egy egyszerű sárgaárnyalatú finom fogású papírt talált benne.
A papírra vörös betűkkel, kézzel írt üzenet olvasható:
„Tisztelt Fredd Finchley! Ön ezennel meghívást nyert az Isten pajzsa szövetségbe. Szövetségünk célja, hogy a világban túltengő gonosz erőket megakadályozzuk munkásságukba, és az ártatlanokra támadó ártó erőket elpusztítsuk.
Szövetségünk csupán a legjobb embereket tűri meg. A belépés csupán meghívásos úton lehetséges.
Amennyiben a meghívásunkat elfogadja, a levelet égesse el, a hamvait pedig szórja szét a bejárati ajtó előtt.
Ha mégis úgy dönt, hogy életét jónak ítéli, és nem szeretne változtatni, úgy a levelet vízbe helyezve a levél tartalma megsemmisül, és ön elveszíti minden emlékét.
Üdvözlettel, a szövetség főtitkára:
Adam Weisshaupt”
Fredd még háromszor, négyszer, de még ötödszörre sem hitt a szemének. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy valaki ilyen ostoba trükkel akarja kicsalni a kevéske pénzét.
De mégis. Az énje egyik fele hinni akart. Hiszen a saját szemével látott egy embert köddé válni, lehetne kicsit nyitottabb is.
Több órás lelki dilemma után, végül döntött. Felkapta az öngyújtóját, kiment az ajtó elé, és meggyújtotta a levelet.
A pernye szép lassan, hullámozva érte el a lábtörlőt, majd egy kósza decemberi szellő fel is kapta, és széthordta az éppen hulló hótól fehérlő úton.
Komótosan, elmerengve figyelte, ahogy a kormos papír fecnik pajkosan végigrobognak a pár millis havon.
- Tehát döntött? – kérdezte egy ismerős mély, dörmögő hang. Fredd csak felnézett, és mosolygott Periklészre.
- Igen. Döntöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése