(remélem sikerül)
Jörmungandr
Viharos, dühöngő tengerparton, a végtelen gonosz habok mogorván, és bőszen ostromolják a fjordokat. Újabb, és újabb rohamokat indítanak a robosszus falak ellen, melyeket, még ősi istenek húztak, hogy megvédjék a tengertől a szárazföldet. Kavarog a mélység, gyűlölködő masszává sűrűsödve, a sós levegő már marja a légutakat. Az égből kapja a tenger a támogatást, megveszekedett szelek kapják magukra a förgeteget, és csapják neki a falaknak, akár egy hajítógép a kőszikláját.
Ahogy a hullámok becsapódnak, le-lemorzsolva valamennyit a masszív partból, dübörgő csatakiálltással törnek előre. Minden résbe belekapaszkodnak, és nem hagyják, hogy a fal megérje a hajnalt.
Teljesen elszabadul a pokol! Az égből villámok süvítenek le, mint megannyi pontos íjász halálos esője. Dörgések, recsegések, hangos sivítás.
A sziklák tetején, azonban, áll egy alak. Magasztos sziklaszobor, ki gúnyolva figyeli a vad ostromot. Fittyet hány a természet, és az istenek végtelen dühére, és haragjára. Áll ott, talán már az idők kezdete óta, s talán a végéig ott is strázsál, mint egy hazájához hű hadvezér, ki utolsó városa védelmét igazgatja az utolsó lehelletéig.
A villámok fényénél, mint képkockák rakódik össze a szobor lélegzete, mely nyugodt, s néma. Jobb kezére dárdája van bízva, míg balján pajzsa takarja, combtól kulccsontig. A pajzson körbe, egy kígyó van felfestve, mely a saját farkába harap, a gömbölyded vasdarab körül, mely akár a Föld áll a kígyó gyűrűje közepén. Hátán ormótlan kétélű csatafejsze, akár a mesebeli törpharcosok csudás fegyverei. Az alak azonban messze áll a törpöktől. Inkább az óriásokhoz lehetne mérni termetét. Hatalmas szikár, dicső testartású.
Hosszú szőkésbarna haja tincsekben pihen széles hátán. Hatalmas dús szakálla fedi arcát, két oldalt fonatok, melyeket tán gondoskodó női kezek fontak oda békésebb idők alatt. Sisakján két oldalt, akár a szarvak, meredtek az égnek, egy egy hollószárny, kecsesen hátraívelve. Sisakon az orrvédő elért majdnem a két oldalról éppen belógó arcvértekig. Szeme tündöklően kék, eltökélten, és mozdulatlanul tekint előre a fergetegbe.
Mellvért rombuszformájú elemek alkotják, melyek ezüstösen csillannak meg a villámzáporban. Két vállán csak átázott posztó tunika ujjai lógnak ki fáradtan.
A dárdát tartó kezét erős bőrvért oltalmazza a támadásoktól.
Sötétbarna, vízszívta bőrövén apró karcolások, és kopások látszanak, jó régi darab, annyi szent, csakugyan itt állhat már az idők kezdete óta. Balján egy kard díszeleg, az övhöz erősített rövidke kardhüvelybe. Tán tizenöt incs hosszan fedi a hatalmas kétélű, kétkezes bárdját. A kard pengélye meglehet vagy hat láb hosszú. Tündökölve, egyenesen, és méltósággal símul gazdája oldalához.
Markolatát gondosan faragott hurkák ékesítik, talán valamilyen állat csontjából készülhetett. A markolat végén egy medve feje van kiöntve, meghökkentő életszerűséggel elkapva az állat vadságát, és erejét, csupán az arcvonások kidolgozásával. A kereszvas a pengétől kifelé kissé összeszűkül mindkét oldalon, majd a végéig deltoid formában kibővül újra. Mindkét deltoid közepén egy-egy zöld smaragd díszeleg. A kard oly értékes lehet már csak ránézésre is, hogy bármely kufár egy városnyi aranyat adna érte, kérdés nélkül!
Öve tartja meg fekete térdig érő szövetnadrágját, ami körül a szélben hömpölyögnek a bőrvértek, melyek mindegyikén egy-egy sor szegecs van díszítésként. A vért, inkább csak dísz, hisz komolyabb támadástól nem védi a combokat. Azonban vastagtalpú csizmálya köré vastagon göngyölt állati bőr van kötözve körbe, mindkét lábszárán. A kötések alól kilóg egy-egy csillogó szürke fémdarab, valószínűleg fémvértet rejtenek a bőrök. A csizmának csak a vége lóg ki, melyek orrán egy-egy gömbölyű acéldarab éktelenkedik körbe leszegecselve.
Csak áll ott, eltökélten és egy szentet megszégyenítő türelemmel. Az esőből lezúduló, és a hullámokból fel-feltörő víz, már teljesen átáztatatta. A széltől bizonyosan át lehet fagyva. Épeszű ember ilyen időben elbújik háza melegében, vagy barlangja mélyében. De nem ő, dacol mindennel, amivel a dühös tenger, és az őrjöngő ég bünteti. És ő csak áll, és figyel. Egyenesen maga elé. Vár. De mire? Ugorni akar? Vagy azt akarja, hogy lökjék? Hogy a hullámok lesodorják a szikláról és a mélybe rántsák, hol a feledés sötétjébe merülve fullad meg?
A hullámoktól zavaro vízben nem látni semmi életet. Ő mégis azt bámulja. Eltűnődve, megbabonázva, gyűlölettel.
A habok közül egyszer csak borzasztó robbanással előtör egy hatalmas kígyó-forma lény, és tekergőzve üvölt az ég felé, sipító keselyű hangjával.
A férfi izmai megfeszülnek, tekintete eltökéltebbé válik, mint eddig bármikor. Megjött végre, csak ezt a percet várta.
A hatalmas kígyó, körültekintett, és a villámok csapkodása között meglátta az embert, ki őt várja már az idők kezdete óta.
A szörnyeteg termete elképesztő! Széles akár egy több száz éves tölgyfa törzse, feje bika nagyságú! Apró szemei halványfehéren bújnak meg a mély szemgödrök alján, hatalmas lapos orra alatt elővillannak a csontszínű, tűhegyes fogak rengetege! Vaskos nyelvét kiölti, és lehajol a férfihoz, ki dühvel és gyűlölettel tekint fel rá.
Vizsgálja egy percig, -majd örökké valóságnak hat- majd összébb húzza nyakát, és előrecsap, akár a skorpió farka! Döngetve, pusztítva ér a feje a sziklákhoz, felmorzsolva a teljes partot, melynek nekiütközött.
A férfi magasra szökkent, még a becsapódás előtti másodpercben, és az orrára szökkent. Dárdáját megforgatta, majd magasra emelve a szörnyetek két szeme közé vetette, mint halász a szigonyt. A dárda recsegő sikollyal tört darabokra, hegye csorbultan csúszott le busa fejéről.
A kígyó magához térve, megmozdította fejét, de a férfi nem ugrott le, hanem megindult, és elezdett a nyaka felé futni, közbe hátranyúlt, s hosszú mozdulattal, először felfele húta kétélű baltáját, majd a markolatot megragadva kirántotta tartójából, és megforgatva, belevágta a kígyó nyaka és feje határán lévő vastag gallérba. A démoni fenevad eltorzult üvöltéssel kapta a magasba a fejét, a férfi elesett, a kígyó csúszós és sima fején. A rém vadul elkezdett ide-oda csapkodni csak, hogy lerázza magáról támadóját. A férfi makacsul tartotta magát, majd mikor érezte, hogy a balta éle nem fog elé stabilan, lendületett vett, és átpördülve a gallér kis résében, megvetette a lábát, majd kitépte a baltát a kígyóból. Fekete vér csurgott ki, erős halszaggal vegyülve. A rém, érezve, hogy még nincs vége, vadul rázott, még kettőt magán, s a férfi, mint egy rongybaba zuhant le a fejéről egyenesen a partvonal sziklájihoz. Mielőtt becsapódott volna, pajzsát magaelé kapva, először azt vetette a földnek, majd átbukfenccelt bal karján, s hogy ne csússzon hátrább, mint kéne, a baltáját a földbe vágva lelassította a lendületét, míg meg nem állt.
Lihegve, zihállva tekintett felbőszült ellenfelére, ki az előbbinél sokkal gyorsabb támadást indított, ám ezúttal nem csapódott neki a földnek, hanem elsiklott pont előtte, fogaival némi füvet leszakítva.
A harcos, csupán kitért egy szökkenéssel jobbra, és baltáját mélyen a szörnyeteg testébe vágta, majd újra, és újra! Három csapást mért a fenevadra, ki megfeszítette testét, és a negyedik ütésnél lökött egyet a férfin, aki elvesztve az egyensúlyát, hanyatt vágódott!
A kígyó összeszedve magát, fölémagasodott, majd egyetlen dühödt rohammal rázúdult a kiszolgáltatott harcosra!
Utolsó erejével, a férfi, kigurult a kígyó mindent elpusztító csapása elől. A becsapódás olyan erős volt, hogy mellette a föld képes volt annyira megremegett a föld, hogy dobott egyet a férfin, és kisordódott a partig, pont a sziklák szélére.
A bestia felkapta mérgesen a fejét, majd megrázta. Addig a férfi beljebb rohant, nehogy belezuhanjon a vízbe, mert akkor vége.
A kígyó észrevette, és egyenesen nekirontott, minde komolyabb előjel nélkül. A csapás annyira gyorsra sikeredett, hogy a harcon nem tért ki, csak ugrott egyet, hogy a szájába kerüljön, majd leguggolva, baltájával kitámasztotta a szörnyeteg bűzlő pofjáját. Pajzsát két kézbe fogva belevert a szörnyeteg fogaiba, mely ketrecként tornyosulta köré. A fájdalom leírhatatlan lehetett, mert a kígyó felkapta fejét magasra, ettől a harcos, majdnem a torkába csúszott, szerencséjére, megkapaszkodott a ducában, és fehúzva magát, a pajzsát egyenest a fenevad torkába hajította.
A rémség ettől teljesen megveszekedett! Hirtelen nem kapott levegőt, majd mintha öklendezni akarna. A pajzs, mint csapóajtó vágódott ki, mind azzal a bensőséggel együtt, amit a kígyó felokádott, csakhogy levegőhöz jusson. A harcos szerencséjére a szárazföldre hányta ki. Testét világosbarna, nyúlós, zselés anyag borította, körötte minden hal, és dögszagú volt. Igazi dögletes bűz uralkodott. A köpetben emberi végtagokat, és bennsőségeket is talált. És még valamit, a pajzsát összetörve, és a baltáját, szintén két darabban.
A kígyó már teljesen metébolyult, gondolkodás nélkül nekirontott támadójának, aki a bennsőségen odábbcsúszva tudta csak kikerülni a csapást.
Zihált, és kimerült. Izmai fájnak, teste minden izülete sajog. Szédül a szagtól, és a levegőhiánytól. De a kezei, és a lábai továbbra sem állnak meg, s bal kezében már ott is van baltája csonka, s minden erejével a szörnyeteghez vágja.
A dobás pontos, de nem végzetes. A szörnyeteg vasta bőrébe áll, nem messze a bal szemétől. Vadul rikkant, majd nekiront. A férfi csak elrugaszkodik, és a következő pillanatban már a fején landol, kezében a hatalmas kardjával. Két kézzel belevágja mélyen a rém fejébe, éppen a két szeme közé, s nem engedi el a markolatot.
Pedig a bestia vadul tépi, szaggatja fejét a fájdalomtól.
A harcos erőt vesz magán, és egészen a markolatig előretolja a pengét, mikor lépést talál a kígyó fején. A szörnyeteg mozgása lelassul, ő maga egyre veszetebbül övült.
A penge rotyogva hatol át a koponyán, és behatol a puha zsíros agyba. A férfi még megfordítja a pengét. Karcog a csont, és az acél, és fröcsög ki a dögletes fekete vér. A kígyó feje dübörögve hull le a partra.
A férfi lihegve, térdenállva elkezdi kitépni ellensége fejéből a kardot. Átfagyva, véresen, és mocskosan áll legyőzött végzete fején.
Kardját a magasba tartva, az orkánt, és a szelet, és minden morajlást, és dübörgést átdübörögve üvölti el győzelmi kiáltását, melyet a Föld túlpartján is hallani lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése