Amatörizmus

Nos új nap, új bejegyzés eme fölösleges időtöltést képviselő tákolmányba. Ma nincs annyi időm bohóckodni, így a pillanatnyi gondolat helyett inkább beszéljen egy kis történetem... Néha napján arra vetemedek, hogy bemocskoljam az írói fogalomkört, és magam is kipróbáljam eme művészetbe. Természetesen a cím nem véletlen, ugyanis az amatörizmus messze világít alkotásaimról.
S lám miről is lészen szó:

Véres bozót

Csak egy sikítás. Már csak ennyit hallott az a két börtönőr, akik Suzen Orsin-t üldözték szeptember 21-én éjszaka, a Groghoz közeli mocsár mellett.

Egy történetet illik az elején kezdeni… de hol is kezdődik? Mikor szedte az első áldozatát az a bizonyos bozótos? Van egy városi legenda a Véres bozótról, ami inkább a turisták, és gyerekek ijesztgetésére, mintsem kivizsgálandó rejtélynek való. Már, ami az első ránézést illeti…

A történet még az Úr 1382-es évének szeptemberében kezdődött. Grog akkoriban is egy csöndes kisváros volt a felvidéken, semmi érdemleges nem történt ott, nagyon a térkép sem jelölte. Ám az itt élő Timbeland család egyik távoli rokona felfedezőként, mindig-mindig a nagyvilágot járta, s hazatérve egzotikus kincsekkel árasztotta el a falut. Egyik alkalommal azonban, már csak egy levelet hozott a postás, és egy hatalmas faládát, amin csak négy lyuk volt fúrva. A láda bűzlött, akár egy latrina, és furcsa morgó hangot adott ki. Bill Timbeland levelében csak zavaros sorok voltak olvashatók. Beszélt benne démonokról, a Sátánról, és hogy a ládát vessék tűzre, mihelyst odaér Grogba. Chuck Timbeland azonban nem teljesítette a végső kívánságot, és felnyitotta a ládát. Itt a történet megszakad. Chuck-ot jól ismerték a városban, remek kovács volt, és mindenki szerette közvetlen természete, és kíváncsisága miatt. Az ifjú Roy Pearcie talált rá az egész család vérbefagyott, szétmarcangolt maradványaira. A fővárosból hívattak egy törvényszéki halottkémet, hogy derítse ki, mi történt. Robert Fulton a memoárjaiban megírta: „ilyen embertelen, sátáni tettet én még nem tapasztaltam, pedig a munkám során nem egy halott gyermeket kellet megvizsgálnom”. Az eset úgy megrázta az amúgy nagyszerű orvost, hogy feladta praxisát, és többet nem vizsgált, még fogfájós beteget sem.

Azonban ez csak az első rémtett volt a hosszú sorban, amit a rejtélyes ládában szunnyadó idegen elkövetett.

1383-ban a Grog melletti mocsárban eltűnt egy csapat apáca. Holttestüket csak két év múlva találták meg, kegyetlenül megcsonkítva.

Az évek során, minden évben emberek százai tűntek el a bozótosban, s kerültek elő hetek, hónapok, sőt évek múltán.

Mende-monda keringett arról, hogy a bozótban maga a sátán lakik, meg hogy a halott emberek szellemei tépik szét az élőket ott.

Azonban, ami tény, hogy a Grog melletti utakon a vándorok a helyieket, mindig egy hatalmas kutyaszerű lényről kérdezgetik. Persze a helyiek tudják jól, hogy mi az, de úgy félnek, hogy inkább mindenkit elhessegetnek. A kutyák éjszaka elbújnak a vackukban, egy sem mer csaholni, és alkonyatkor minden fogadó, és kocsma bezár, hogy sötétedésig mindenki biztonságban hazaérjen. Ugyanis nem csak a bozótos vált veszélyessé. Grogra rátelepedett a sötétség. A történelem során a városon belül is volt vagy 40-50 ember, akit hajnalra cafatokban találtak meg, szerte az utcákon. Grogban nem is volt egy hajléktalan, vagy részeg sem. A rejtélyes lény mindet elpusztította.

Egy alkalommal lábnyomokat is hagyott maga után. Egy decemberi hajnalon, 1754-ben a friss szűz hóban majd 30 centis lábnyomok váltak jól láthatóvá, mely egyenesen a bozótosba vezetett.

A lábnyomok szélessége is elképesztő, majd 10 centiméter, és leginkább kutyáéhoz, vagy farkaséhoz hasonlított.

1924-ben létesítettek a városhatárban egy börtönt. Női börtönt. Ide kerültek a legelvetemültebb asszonyok, akik a felvidéken éltek. Suzen Orsin is ide került 1932-ben, mert egy alkalommal 24 szúrással megölte férjét, majd kisfiának is elvágta a torkát. A nő tette előre megfontolt emberölés. Az indíték, hogy férje rájött megcsalja őt. Félelmében tette. Attól félt, hogy mindent elveszít. Azonban elfogták két nappal a tett után, és a bíróság gyakorlatilag tárgyalás nélkül elítélte. 30 évet kapott, a James Carter börtönben.

A cellatársai csöndes, visszahúzódó személynek ismerték meg, e miatt gyakran bántalmazták is.

A börtönnek azonban, volt egy apró hibája, melyet Suzen ügyesen ki is használt. Az összes szállítmány, ami a börtön területére ment, vagy jött ki onnan, a lányok udvarán ment keresztül. A főkaput pedig csupán két őr figyelte.

Suzen Orsin 1934. szeptember 21-én az este fél nyolckor távozó szemetes teherautóba kapaszkodva, elhagyta a James Carter börtön területét. Az őrök mikor észrevették a szökést, jelentették, majd minden erejüket összeszedve szaladtak a kukás kocsi után. Suzen a markában érezte a szabadságot. Bár a kukás kocsi fogókarját érezte volna ennyire! Egy óvatlan pillanatban, a kocsi megugrott az egyik kátyún, s a nő leesett a járműről.

Az őrök még vagy 5 perc hátrányban voltak így is, és Suzen ezt tudta jól, így gondolta a mocsár fele fog kereket oldani. Suzen nem helyi. Nem tudhatta, hogy a bozótosban nem lesz egyedül, s hogy a börtön ahhoz képpest a mennyország.

Tim Buckland így emlékszik vissza: „úgy rohantunk Charlie-val, ahogy a lábunk bírta. Sötétedett, és én világéletemben Grogban éltem. Ismertem a történeteket a bozótosról, de úgy voltam vele, hogy a mai világban már vannak ennél szörnyűbb dolgok is. Azon az estén azonban olyan félelem rázta meg a gerincemet, amilyen még soha, pedig harcoltam a világháborúban is.”

George Hickey, aki Tim társa volt azon az estén így nyilatkozott: „kicsit gyorsabban futottam Timnél, így én vagy 20 méterrel előrébb jártam, és a kanyaron túl láttam a bozótos egy részét, de már csak annyit, hogy a cserjés zúg, mintha ráznák, és a nő elkeseredve sikít, és ordít az életéért. Lehet az évek, vagy a sokk, de mintha még felfröccsenő testrészeket is láttam volna. Az eset után senki, nem mert Suzen után menni. Mi is vagy 40 méter távolságra maradtunk attól a résztől. A kiérkező erősítés már csak hazavitt bennünket, és ismerve a környéket, a nőt halottnak nyilvánítottuk. Egy hónappal később megtalálták Suzen Orsin holtestét, a felismerhetetlenségig összemarva, és megcsonkítva. Timmel én is megjártam a háborút, de olyan gusztustalan marcangolást egy akna, vagy gránát nem csinált semelyik katonán sem.”

Kérdésemre, hogy szerintük a sátán, vagy ártó szellemek vannak-e a bokorban mindketten nemet válaszoltak. Állításuk szerint, ahogy a helyiek megerősítik, nem a sátán, inkább a sátán kutyája él ott, és vérző pofával várja áldozatait.

Szemtanúk beszámolói alapján egy hatalmas, majd öszvérnagyságú szörnyeteg, amelynek a szemei skarlátvörös, és sárga színben izzanak. Dögszagú, egyenesen a halál szagát hordozza, és vérfagyasztó üvöltését néha hallják a városban.

Hogy mi lett aztán a sátáni lénnyel? Soha nem került elő. A mai napig ott kísért a Grog melletti bozótosba, mely már 600 éve a halál lakhelye.

Nos ennyi egyenlőre. Hát lehet, hogy ebből még divatot is csinálok a végén.