Eddig az én ügyetlen ponyváimat olvashatták az erre tévedők, ám most egy nehézbombázót hoztam el nektek.
Kedves barátom Szilágyi Mónika munkájának eredménye.
Hibát nem találtam benne, szerintem zseniális az egész. Rövid tömör, lényegre törő, mégis megfelelő mennyiségű információ van benne a helyszínekről, és a szereplőkről.
Nem is húzom tovább az időt, jöjjön a mű:
Bosszú
Éjfélt ütött az óra. A Denta szívében álló templom harangjai megkondultak és bezengték a sötét, kihalt kis utcákat. Lámpák híján Holdanya vetette fényét a kisvárosra, s mutatott utat az éjszaka kószáló lelkeknek. A templom előtt egy középkorú férfi állt, mozdulatlanul, s mereven nézett maga elé, akár egy szobor, szürke szemeit áttetszővé tette a hold fénye. Hollófekete, hullámos haja szemébe lógott, sötét bokáig érő kabátjába bele kapott a szél. Kezében egy fekete faragott sétapálcát fogott, ezüstösen csillogó fémből készült farkas fejjel a végén. Percekig állt, és nézett, majd mélyen beleszívott az lehűlt, füsttől és portól mentes éjszakai levegőbe, majd elindult. A vonat állomás felé vette az útját, ahonnan egy szűk kis utca nyílt. Megállt, s ismét egy mélyet szippantott, legalább olyan élvezettel, mintha rózsakertben sétálna. Továbbindult, egyre gyorsabb léptekkel, majd befordult balra, s addig ment, mígnem egy magas, homokszínű háztömbhöz nem ért. Megtorpant.
Az ilyen társasházakban többnyire a középréteg él, mint például Lili. Egyszerű asszisztensként dolgozott egy ügyvéd mellett, mígnem 5 évvel ezelőtt elhagyta a férje. Állítólag felesége rajta kapta egy jóval fiatalabb lánnyal, azóta a férfinak nyoma veszett. Lili ezek után költözött ide Dentába, ebbe a viszonylag csendes kisvárosba. Gyakran szűrődnek be apró neszek odakintről, erre fele ez megszokott, hiszen a régi társasházak csatornái tele vannak patkányokkal. A zaj, a kaparászás egyre hangosabb lett. Majd az ablak felől egy fülsüketítő recsegő hang hallatszott, az üvegszilánkok szerteszét hevertek a kis szoba szőnyegén. Lili rémülten állt, és nézte a magas, sétapálcás kékesfekete hajú férfit. Közelebb lépett hozzá, s szemei apróra szűkültek, miközben a férfi arcára fókuszált.
- Te vagy az? Hogyan találtál rám?
- Úgy látszik elfelejtetted, milyen kifinomult a szaglásom…megérzem a gyávaság szagát…- szólalt meg a férfi fátyolos, kissé rekedtes hangján.
Az asszony az éjjeliszekrényhez lépett s idegesen elkezdett matatni annak fiókjában.
- Ezt keresed? – s egyik kezét felemelte a sétapálcás. Egy csillogó ezüstkés volt a kezében. – Ugye tudod miért vagyok itt? 5 évvel ezelőtt megölted a lányomat és a férjedet. Ugye nem gondoltad, hogy büntetlenül élhetsz tovább. Eljött az idő Lili. Most elkaptalak.
Újjai lassan megnyúltak, arca eltorzult, a kutya fejes bot kiesett kezéből. Már nem egy ember állt Lili előtt. A lénynek köze nem volt, semmilyen emberi lényhez, szemei izzottak a dühtől, fogai kivillantak nyáltól habzó szájából. Teljes erejével az asszonynak ugrott, aki még csak védekezni sem tudott. Oldaláról és lábáról csíkokban tépte le a bőrt, s vele együtt az izomszövetet. Lili csak sikított torka szakadtából, látta, ahogy a hasából kibuggyannak a belei, próbálta visszanyomni őket, de a vadállat elkapta a kezét, majd tiszta erőből letépte azt. Újra sikítani akart, de mielőtt megtehette volna a farkas elkapta a nyakát, csak a nyelőcső reccsenése és a hús szakadása hallatszott. Az állat mozdulatlanul várt a vérben ázó, halott asszony fölött, majd az ablak felé indult és kiugrott. A szőnyeg tocsogott a friss vértől és a szétszaggatott ruhadarabokra ragadt húscafatoktól.
Hajnali 2 órát ütött az óra. Denta szívében álló templom harangjai megkondultak és bezengték a sötét, kihalt kis utcákat. A Hold bevilágította a kisvárost. A templom előtt egy férfi állt, mozdulatlanul, szürke szemeit áttetszővé tette a hold fénye. Hollófekete, hullámos haja szemébe lógott, kabátjába bele kapott a szél. Kezében egy sétapálca, farkas fejjel a végén. Pár percig csak állt, és nézett. Mélyen beleszívott a hűvös levegőbe, majd elindult, s eltűnt egy sötét, szűk kis utcában.
Az ilyen társasházakban többnyire a középréteg él, mint például Lili. Egyszerű asszisztensként dolgozott egy ügyvéd mellett, mígnem 5 évvel ezelőtt elhagyta a férje. Állítólag felesége rajta kapta egy jóval fiatalabb lánnyal, azóta a férfinak nyoma veszett. Lili ezek után költözött ide Dentába, ebbe a viszonylag csendes kisvárosba. Gyakran szűrődnek be apró neszek odakintről, erre fele ez megszokott, hiszen a régi társasházak csatornái tele vannak patkányokkal. A zaj, a kaparászás egyre hangosabb lett. Majd az ablak felől egy fülsüketítő recsegő hang hallatszott, az üvegszilánkok szerteszét hevertek a kis szoba szőnyegén. Lili rémülten állt, és nézte a magas, sétapálcás kékesfekete hajú férfit. Közelebb lépett hozzá, s szemei apróra szűkültek, miközben a férfi arcára fókuszált.
- Te vagy az? Hogyan találtál rám?
- Úgy látszik elfelejtetted, milyen kifinomult a szaglásom…megérzem a gyávaság szagát…- szólalt meg a férfi fátyolos, kissé rekedtes hangján.
Az asszony az éjjeliszekrényhez lépett s idegesen elkezdett matatni annak fiókjában.
- Ezt keresed? – s egyik kezét felemelte a sétapálcás. Egy csillogó ezüstkés volt a kezében. – Ugye tudod miért vagyok itt? 5 évvel ezelőtt megölted a lányomat és a férjedet. Ugye nem gondoltad, hogy büntetlenül élhetsz tovább. Eljött az idő Lili. Most elkaptalak.
Újjai lassan megnyúltak, arca eltorzult, a kutya fejes bot kiesett kezéből. Már nem egy ember állt Lili előtt. A lénynek köze nem volt, semmilyen emberi lényhez, szemei izzottak a dühtől, fogai kivillantak nyáltól habzó szájából. Teljes erejével az asszonynak ugrott, aki még csak védekezni sem tudott. Oldaláról és lábáról csíkokban tépte le a bőrt, s vele együtt az izomszövetet. Lili csak sikított torka szakadtából, látta, ahogy a hasából kibuggyannak a belei, próbálta visszanyomni őket, de a vadállat elkapta a kezét, majd tiszta erőből letépte azt. Újra sikítani akart, de mielőtt megtehette volna a farkas elkapta a nyakát, csak a nyelőcső reccsenése és a hús szakadása hallatszott. Az állat mozdulatlanul várt a vérben ázó, halott asszony fölött, majd az ablak felé indult és kiugrott. A szőnyeg tocsogott a friss vértől és a szétszaggatott ruhadarabokra ragadt húscafatoktól.
Hajnali 2 órát ütött az óra. Denta szívében álló templom harangjai megkondultak és bezengték a sötét, kihalt kis utcákat. A Hold bevilágította a kisvárost. A templom előtt egy férfi állt, mozdulatlanul, szürke szemeit áttetszővé tette a hold fénye. Hollófekete, hullámos haja szemébe lógott, kabátjába bele kapott a szél. Kezében egy sétapálca, farkas fejjel a végén. Pár percig csak állt, és nézett. Mélyen beleszívott a hűvös levegőbe, majd elindult, s eltűnt egy sötét, szűk kis utcában.
